A pszichiátria, avagy elmegyógyászat egy olyan orvosi szakterület, mely az elmeműködés eltéréseinek, zavarainak és megbetegedéseinek megelőzésével, kórismézésével és gyógykezelésével foglalkozik. A pszichiátria nem kizárólag az elmeműködés elsődleges (pl. szkizofrénia) kórállapotaival, hanem egyes belszervi és ideggyógyászati betegségekhez társulóan, másodlagosan kialakuló pszichés zavaraival is foglalkozik. Mint a leghumánusabb orvosi tudományág, az elmegyógyászat a legösszetettebb módon, a genetikai, biológiai, lélektani és szociális szempontokat is figyelembe véve kezeli a páciens betegségét.
Habár a pszichiátria története évezredekre nyúlik vissza, csak a 18-19. századtól beszélhetünk úgynevezett tudományos pszichiátriáról. A 19. század kezdetén az újkori pszichiátria kialakulásában kulcsfontosságú szerepe volt Philippe Pinelnek, aki jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a pszichiátriai gondozottak ellátása a leghumánusabb módon történjen, továbbá Wilhelm Griesingernek, aki felismerte, hogy a pszichés zavarok okát az agyműködés eltéréseiben kell keresni. A mai modern elmegyógyászat kialakulásában mindemellett jelentős szerepe volt olyan kiválóságoknak, mint Eugen Bleuler, Emil Kraepelin, Sigmund Freud vagy Arvid Carlsson.
A pszichiáterek a páciensek viselkedési, értelmi, lelki, érzelmi működések zavarainak felismerésével, diagnosztizálásával, gyógykezelésével és a mentális betegséggel gondozott páciensek után követésével foglalkozik. A pszichés működések elsődleges (pl. szkizofrénia, bipoláris affektív zavar, f-gg[s;gek) és másodlagos (pl. különböző szorongásos állapotok) zavarainak kezelése széles spektrumú orvosi szemléletet igényel és konzultációt egyes társszakmákkal.
A pszichiátriai vizsgálat a páciens kórelőzményi adatainak áttekintésével kezdődik, melyet az ún. pszichiátriai exploráció követ. A pszichiátriai exploráció során az orvos és a páciens között lezajló beszélgetés során felismerésre kerülnek a normál pszichés működéstől eltérő állapotok. A pszichiátriai diagnózis a kórelőzményi adatok, az exploráció és amennyiben erre szükség van agyi képalkotó- (koponya CT, MRI), labor vizsgálatok és pszichodiagnosztikai tesztek alapján kerül felállításra. A diagnózis felállítását követően, amennyiben a tünetek súlyossága ezt indokolja, gyógyszerbeállítása történik, ugyanakkor egyes esetekben a szoros kontroll vizsgálat is elegendő lehet.
Szenvedélybetegségek, szorongásos kórállapotok (pánik zavar, fóbiák), hangulatzavarok (depresszió, mánia), alvászavarok, szkizofrénia.
A pánikroham olyan hirtelen fellépő intenzív félelem, amely testi betegség tüneteit produkálja olyankor, amikor nincs valódi szervi eltérés. A pánikroham nagyon ijesztő lehet. A pánikrohamot átélő páciens számára az élmény nagyon ijesztő lehet, Azt hiheti, hogy elveszíti az önuralmát, szívrohamot kap vagy akár meg is halhat. Sok embernek csak egy-két pánikrohamot kell átélnie élete során, és a probléma elmúlik, esetleg akkor, amikor egy stresszes helyzet véget ér. Ha azonban visszatérő, váratlan pánikrohamai vannak, és hosszú időn keresztül állandóan egy újabb rohamtól való félelemben él, akkor pánikbetegségnek nevezett állapota lehet. Bár a pánikrohamok önmagukban nem életveszélyesek, ijesztőek lehetnek, és jelentősen befolyásolhatják az életminőségét. Szerencsére a pánikbetegséget nagyon hatékonyan lehet kezelni.
A szülés utáni depresszió (posztpartum depresszió) olyan mentális állapot, amely a szülés után érinti a kismamákat. A SZÜLÉS UTÁNI DEPRESSZIÓ gyakori állapot, amely a nők körülbelül 10-20%-át érinti a szülés után, és a szülést követő első évben bármikor jelentkezhet. Az állapot nagyon megterhelő lehet az anyák számára, és megnehezítheti az újszülöttjeikről és magukról való gondoskodást. A szülés utáni depresszió, ha időben felismerik és kezelik jól gyógyítható mentális probléma. Fontos a tünetek korai felismerése és a megfelelő szakemberrel való keztelése.