A pszichiátria, avagy elmegyógyászat egy olyan orvosi szakterület, mely az elmeműködés eltéréseinek, zavarainak és megbetegedéseinek megelőzésével, kórismézésével és gyógykezelésével foglalkozik. A pszichiátria nem kizárólag az elmeműködés elsődleges (pl. szkizofrénia) kórállapotaival, hanem egyes belszervi és ideggyógyászati betegségekhez társulóan, másodlagosan kialakuló pszichés zavaraival is foglalkozik. Mint a leghumánusabb orvosi tudományág, az elmegyógyászat a legösszetettebb módon, a genetikai, biológiai, lélektani és szociális szempontokat is figyelembe véve kezeli a páciens betegségét.
Habár a pszichiátria története évezredekre nyúlik vissza, csak a 18-19. századtól beszélhetünk úgynevezett tudományos pszichiátriáról. A 19. század kezdetén az újkori pszichiátria kialakulásában kulcsfontosságú szerepe volt Philippe Pinelnek, aki jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a pszichiátriai gondozottak ellátása a leghumánusabb módon történjen, továbbá Wilhelm Griesingernek, aki felismerte, hogy a pszichés zavarok okát az agyműködés eltéréseiben kell keresni. A mai modern elmegyógyászat kialakulásában mindemellett jelentős szerepe volt olyan kiválóságoknak, mint Eugen Bleuler, Emil Kraepelin, Sigmund Freud vagy Arvid Carlsson.
A pszichiáterek a páciensek viselkedési, értelmi, lelki, érzelmi működések zavarainak felismerésével, diagnosztizálásával, gyógykezelésével és a mentális betegséggel gondozott páciensek után követésével foglalkozik. A pszichés működések elsődleges (pl. szkizofrénia, bipoláris affektív zavar, addikciók) és másodlagos (pl. különböző szorongásos állapotok) zavarainak kezelése széles spektrumú orvosi szemléletet igényel és konzultációt egyes társszakmákkal.
A pszichiátriai vizsgálat a páciens kórelőzményi adatainak áttekintésével kezdődik, melyet az ún. pszichiátriai exploráció követ. A pszichiátriai exploráció során az orvos és a páciens között lezajló beszélgetés során felismerésre kerülnek a normál pszichés működéstől eltérő állapotok. A pszichiátriai diagnózis a kórelőzményi adatok, az exploráció és amennyiben erre szükség van agyi képalkotó- (koponya CT, MRI), labor vizsgálatok és pszichodiagnosztikai tesztek alapján kerül felállításra. A diagnózis felállítását követően, amennyiben a tünetek súlyossága ezt indokolja, gyógyszerbeállítása történik, ugyanakkor egyes esetekben a szoros kontroll vizsgálat is elegendő lehet.
Szenvedélybetegségek (szerfüggőségek, viselkedési addikciók), szorongásos kórállapotok (pánik zavar, fóbiák), hangulatzavarok (depresszió, mánia), alvászavarok, szkizofrénia.
A szédülés gyakori tünet, a sürgősségi ellátásban a betegek 5-10%-a emiatt jelentkezik. Egyes tünetekkel társulva azonnali orvosi ellátást igényel. Az idegrendszer számos része játszik szerepet az egyensúlyérzékelésben, ezért a tünetek lokalizációs jelentősséggel bírnak a klinikus számára. A leggyakoribb az egyensúlyrendszert érintő betegségek jóindulatúak, de jelentősen tudják a páciensek életminőségét rontani.
Megmagyarázhatatlan allergiaszerű tünetek étkezést követően? Fejfájás? Testszerte viszkető kiütések? Hasmenás, hányinger? Az allergiatesztek nem mutatnak ki eltérést? Sokáig az orvostudomány értetlenül állt ezen panaszok előtt, de a 2000-es évek elején kimutatták a hisztamin intoleranciának nevezett álllapotot, amit a DAO enzim működészavara okoz.
Az állandó fájdalom rontja az életminőséget, az alvást, a hangulatot. A legtöbbször az alapbetegség helyes kezelése, a gondosan megválasztott gyógyszeres terápia, vagy a gyógytorna, illetve ezek kombinációja enyhülést hoz. Sok páciensnél azonban, aki súlyos fájdalomtól szenved, az idegblokád a fájdalomcsillapítás szerves része.